Tea díj, második felvonás
A díj kapcsán érdekes helyzetbe botlottunk Kamillával, aki Daremo néven blogol. Kiderült, hogy mindketten szerettük volna jelölni egymást, csak Eszter, akitől a díjat kaptuk, már “lestoppolt” minket. Végül úgy döntöttünk, mégis lejátsszuk ezt a kört, így utólag beírtuk egymást a díjazottjaink közé.
Eszter kérdéseire a válaszaimat már olvashattátok a korábbi cikkben. Most pedig Kamilla kérdéseit veszem sorra :)
A kedvenc idézetem még mindig:
“Do not die with your music still in you.” Wayne W. Dyer
Az ember valamilyen tehetségekkel, adottságokkal érkezik az életbe, és úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb feladata feltárni, továbbfejleszteni ezt az adományt, és felhasználni arra, hogy másoknak és a világnak örömet, szépséget, értéket adjon vele.
Ezért nagyon fontos számomra ez az idézet. Szerintem nem élhetünk úgy boldog életet, ha nem adjuk ki magunkból azt a zenét, ami bennünk szól.
1. Ki a kedvenc saját karaktered? Mutasd őt be!
Azt hiszem, a legnagyobb kedvenc karakterpárosom Rozsda és Jégróka, és úgy vettem észre, hogy az olvasóimnak is. Egyiküket sem tudnám kiemelni, mert együtt szerettem meg őket nagyon. Elég sok dologban egymás ellentétei, de valahogy pont így tudnak a leginkább a maguk valójában és szépségében megnyilvánulni – mint amikor a patak találkozik a sziklával.
Rozsda egy idősebb, magányos róka, mogorva és individualista, hiszen a természet törvényei megtanították rá, hogy csakis magával törődjön. A tudatalattijából olykor felrémlik egy emlék, amikor még családban, több rókával élt együtt, de ezt mélyre elrejtette önmaga elől, hogy ne okozzon fájdalmat az egyedüllét.
Jégróka ott, ahonnan jött, csapatban élt. Együtt vadásztak, megosztották a zsákmányt, összebújva aludtak. A közösség érdeke fontosabb számára, mint az egyéné. Természete kedves, alkalmazkodó, önzetlen. A történetben viszont ismeretlen helyre téved, és Rozsdában keresi a falkáját, a valahová tartozás érzését.
Nagyon szerettem figyelni, hogy ennek a két különböző léleknek a találkozása során milyen helyzetek alakulnak ki, hogyan és mennyire tudnak közel kerülni egymáshoz.
A novellát itt tudjátok online elolvasni.
2. Mikor tudatosult benned, hogy az írás számodra több, mint unaloműző hobbi?
Abban, hogy mit jelent számomra az írás, mindig a környezet visszajelzései számítottak. Már általános iskolában dicsérték a fogalmazásaimat, és életem első novellapróbálkozását a tamási újság rögtön meg is jelentette. Az első versem, amire emlékszem, gimnazista koromban született, és az osztálytársaim már azt is nagyon dicsérték, és bekerült az iskolaújságba. Minden legelső próbálkozásom kedvező fogadtatásra talált, és nagyon hálás vagyok érte a sorsnak és a körülményeknek, mert emiatt tudtam már kezdetektől fogva, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni írással.
Kamaszkorom után sok évig semmit sem írtam a nyilvánosság számára, de biztos voltam benne, hogy vissza fogok térni. Amikor eljött az ideje, végigjártam jó pár írástechnikai tanfolyamot (az egyik még most is tart), és ezek folyamán kaptam elég visszajelzést és szakmai tudást is ahhoz, hogy igazán nekilássak “íróvá kidolgoznom magam”.
3. Milyen író vagy: az, aki szorgosan megtervezi az alkotásait, vagy vázlat nélkül veted bele magad az írásba?
Eddig főként verseket és novellákat írtam, és ezeket általában csak fejben vázoltam fel. Egy regénnyel viszont így nem lehet boldogulni, mert sokkal összetettebb.
Az első regényötletemet nagyon alaposan kidolgoztam. Hópehely módszernek is hívják, hogy egy kétmondatos alapötletből fokozatosan bontjuk kifelé, differenciáljuk, tagoljuk a cselekményt, aztán kártyák segítségével állítjuk össze a jelenetek sorrendjét, és egyéb, hasonlóan módszeres munkára kell itt gondolni. Másfél év kutatómunka áll a regény mögött, valamint karakterépítés, cselekményvázlat kidolgozás, hosszú tervezés, rengeteg jegyzet – úgy, hogy a kéziratból ezalatt egyetlen oldalt sem írtam meg.
A második regényötletemnek viszont homlokegyenest ellenkező módszerrel álltam neki, amit hólabdának hívnak. Fogsz egy hógolyót, jelen esetben mondjuk egy alapkonfliktust, elkezded legurítani a hegyről (vagyis megírni a kéziratot), és ahogy tapad rá a hó és nő a gombóc, meglátod, mi lesz belőle. Természetesen a folyamat közben itt is szükség van tervezésre, sőt, időnként átírásra is.
Majd meglátjuk, melyik módszer jön be jobban hosszú távon :)
4. Szoktál lapra/füzetbe (azaz kézzel) írni?
Nagyon érdekes, de verset mindig papíron, kézzel írok. Ez még gimnazista koromból maradt, órákon, délutáni tanulóidőben, vagy bárhol, ahol éppen jártam, egy füzet mindig akadt nálam.
Ezzel szemben novellát, regényt csakis számítógépen tudok írni. Jegyzeteket pedig vegyesen: néha füzetbe, máskor a készülő dokumentum végére írom be a gépen.
A kézírás egy kicsit hiányzik: régen tíz-húsz levelezőtársam is akadt egyszerre, akiknek kézzel írtam. Megvan a maga varázsa, hiszen nem lehet annyit javítgatni, így az ember talán már elsőre gondosabban megformálja a mondanivalóját.
5. Van különleges vagy vicces írói szokásod?
Az egyik írótanfolyam alatt, amikor az írástechnikai feladatok mellett három hét alatt három novellát meg kellett írnunk, fogtam magam, és kiköltöztem az erkélyre. Kiraktam magam mellé a polcra néhány inspiráló tárgyat, valamint a datolyapálmámat, mert az oktatónk, Varga Bea azzal vezette be ezt az emberfelettinek tűnő feladatot: “Teher alatt nő a pálma” :)) Azóta gyakran írok az erkélyen a pálmával, amikor csak az időjárás engedi.
Az első NaNoWriMo (National Novel Writing Month – Nemzeti Regényíró Hónap) kihívásom alatt, 2017 novemberében írtam a leghosszabb ideig a legintenzívebben. Az egyik éjszakába nyúló elmerülés közben kikapcsolódásként kevertem be amerikai palacsintának tésztát. Onnantól mindig volt egy üvegben a hűtőben, és ha pár perc szünetre volt szükségem, vagy elakadtam, csak előkaptam, sütöttem két “ihletpalacsintát”, megettem, aztán mehetett tovább az írás.
6. Melyik az a műfaj és zsáner, amelyek a legtávolabb állnak tőled (íróként és olvasóként is, akár külön-külön)?
Inkább témákat tudnék megjelölni. A horror és a politika áll tőlem a legtávolabb.
Bár bevallom, olvastam már olyan horror elemekkel gazdagon tűzdelt regényt, amely azóta is az egyik kedvencem (Clive Barker: Korbács). A zsáneren túl sokkal fontosabb számomra a nyelvi szint, a gondolatiság, a pozitív, életigenlő értékrend, a többrétegűség, mélység, bölcsesség.
7. Hogyan egyezteted össze a mindennapi teendőidet az írással?
Ügyfélforgalmi irodában dolgozom, így az üresjáratokban ott is tud kalandozni a fantáziám, de a legjobban este megy az írás. Nem vagyok túl rendszeres, néha heteken át nem ülök le írni, máskor viszont minden más otthoni teendőről megfeledkezem, és hajnalig simogatom a billentyűket. Olyankor a mosás, takarítás is várhat, a flow sokkal nagyobb élmény ;)
8. Hogy állsz a mindennapos írással? Fontosnak tartod, te magad is írsz mindig, vagy csak alkalmakként, ha elkap az ihlet?
Bevallom, a mindennapos írásra nem sikerült rászoktatnom magam. Semmit sem tudok félig csinálni; valamit vagy teljes odaadással művelek, vagy sehogy. Néha megkérdezem magamtól: Milyen tevékenységnek van ma itt az ideje? –, és figyelem a belső hangot. Ha nem megy az írás, elengedem, és valami mást választok aznapra.
Nagyon szépen köszönöm Kamillának a nagyszerű kérdéseket. Látogassatok el a blogjára, és olvassátok el az ő válaszait is az én kérdéseimre!
Megjegyzések